Teljesen véletlenül sikerült a Tescoban Habanero csilipaprikát venni. Én alapvetően szeretem az erős ízt, de ezzel úgy voltam, mint a parasztbácsi a repülőn, amikor fejtetőre állt a gép: erre fiam nem számítottam.
|
|
|
|
Teljesen véletlenül sikerült a Tescoban Habanero csilipaprikát venni. Én alapvetően szeretem az erős ízt, de ezzel úgy voltam, mint a parasztbácsi a repülőn, amikor fejtetőre állt a gép: erre fiam nem számítottam. A múlt heti kavalkád után Vasárnap úgy döntöttünk, hogy túl jó idő van ahhoz, hogy ne menjünk el sehova. Első célpontnak Párkány ígérkezett, és már felöltözve majdnem elindultunk az autó felé, amikor megszólalt a telefon: itt van Teca és Ádám, elvinnék a tortaformát, ami eddig a zselés málnatortát egyben tartotta. A tiszalöki kalandunk bonyodalmai korábban kezdődtek, mint ahogy vártuk volna. Történt ugyanis, hogy a Fantastic 4 (Esztike, Betti, Tito, és én) mellett az öt személyes kocsiban volt még egy hely, amit Tito felajánlott Csömének. Persze Csöme otthon nem kapott csak úgy eltávozást, csak szigorú felügyelet mellett (hogy nem fullad bele ebbe a nagy szerelembe), így [...] Egy régóta szervezett, és többször elhalasztott bulit tartottunk meg a déli határtól pár kilométerre, Garán. Az időpont valahogy sosem jött össze, főleg Ahab kapitánynak és a Fehér Bálnának (fúj, fúj, csúnya Johans) akarom mondani Csömének és Mónikának nem volt jó az időpont, és persze most is ők mondták le, szóval akár két-három héttel korábban is [...] Ezen a szombaton két fontos dolog történt: egyrészt kapva Petibácsi ajánlatán megállapodtam a testvérével, és így egy reggel kilenctől délután kettőig tartó kitartó robotolás árán lett klíma az emeleten. Ezzel lakhatóvá vált a lakás felső része a nyári és kora őszi hónapokra, amikor is a 35+ fok miatt sem aludni, sem dolgozni, sem megmaradni nem [...] Babett és Pep meghívtak szombaton babanézőbe és felavatni az új grillsütőt. Három óra lehetett, amikor gyűjtöttünk annyi erőt (és szeszt a szervezetbe), hogy nekiálljunk a rekkenő hőség ellenére grillezni. Ekkor a meteorológusok még 5 órára tippelték, hogy a vihar eléri Budapestet, mi ráadásul keletre voltunk vagy 25 kilométerrel, úgy gondoltuk, negyed hat előtt nincs félnivalónk, [...] Mivel ma jól megérdemelt szabadságom töltöm, kitaláltuk, hogy hekkezzünk egyet a Népszigeten. Hála a Google Mapnek kiderült, hogy a múltkori útvonalunk (amikor a Duna Plaza mögötti hídon mentünk át) finoman szólva is szuboptimális volt, hiszen a sziget északi bejárata alig 5 perc séta tőlünk. Ma az egész túra a Népsziget második kocsmájáig kb. 25 perc [...] Ebédre elmentünk a szokásos kifőzdénkbe, a Katapultba. Megakadt a szemem az egyik étel kiírásán: Sertés bélszín dubary módra. Sertés bélszín. Magyar vendéglátás. Prológus Az egész Metál Esztikével kezdődött. Elkezdett pörögni, hogy húsvét vasárnapján menjünk el Esztergomba vonattal, aztán esetleg átsétálhatunk Párkányba. Csak 50 perc az út, milyen jó lesz, hallelúja. Aztán az április 4-i MKB Veszprém – Ciudad Real meccsről hazafelé jövet Titóval kicsit jobban belegondoltunk a dologba: egyrészt az Elvira szerint nem 50 perc, hanem 1 óra [...] Több változóeredményt produkáló próbálkozás után sikerült teljesen stabil és reprodukálható rozskenyeret sütni. Apróbb hibái még vannak (szerintem pl. kicsit túl “tömör” meg “ragacsos”), de így is köröket ver a hipermarketekben kapható legjobb kenyerekre. Na meg nincs benne E. És ha egyszer gyerekem lesz, mondhatom neki, hogy amíg az én kenyeremet eszed… még ha nem is [...] |
|
|
|
|
Utolsó hozzászólások