Szeminárium

Nagyon haragudtam Ferire, mert teljesen véletlenül és 1  nappal a meghirdetett időpont előtt tudtam csak meg, hogy karácsonyi pálinka-szemináriumot tartanak a Kertészetin (ami valójában a Corvinus, de nekem már csak Kertészeti marad) Az egyetlen dolog, ami vigasztalást nyújtott, hogy azon a hétvégén nekem dolgoznom kellett, nem is keveset, szóval ha tudok róla sem lett volna esélyem elmenni. De amint lebaltáztam Ferit a Facebookon , kaptam a hírt, hogy no para, úgyis egy héttel el lesz tolva az egész és Zsolt sem nézett még rá a résztvevők listájára.

Az elhalasztott előadásról persze nem lehetett visszatartani. Plusz egy fővel felszerelkezve időben (sőt, egy kicsit előbb) érkeztünk a K épülethez. A bejáratnál ügyes trükkel kikerültük a jegyszedőket – nem a szemináriumra, hanem valamilyen szalagavatóra szedték a  jegyeket, a fiatalság pedig, aki ezen szándékozott részt venni, körben kis csoportokban állva mutatta be a “szegény gyerekek, csak egy szál cigire volt pénzük, de annak is hogy örülnek” klasszikust. Valószínűleg a gimnazista lét elviseléséhez kellett nekik az az egy szál cigi, csak ne lett volna olyan árulkodó fű de jó szag a közelükben :)

Negyed óra csúszással kezdtük a szemináriumot, és Zsolt így az utolsó előadásra komolyan kitett magáért: 14 mintát kóstoltunk, csak a legjobbakból. Voltak kiegészítők is – pálinkával töltött csokigolyók  – és többször elénekeltük a pálinka dalt, ami  egyébként szerintem borzalmas az eredeti előadásban is, hát még a mi részeg-kórus feldolgozásunkban.

Aztán vége lett az előadásnak, Márti kitalálta, hogy még menjünk el valahova Bettikével, én meg belementem, és rövid úton a lelkem elvesztve a GH-ban találtuk magunkat. Reggel 5 körül értünk haza, de az egyik legjobb átbulizott éjszaka volt mögöttünk.

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Powered by WP Hashcash