Klubkoncert

Idén – így visszanézve a blogot – a Quimbyt, a Hollywoodoot, az AC/DC-t és most a Pokolgépet néztük meg élőben. Ha sorrendet kellene felállítani, az AC/DC lenne az első, de második  helyre mindenképpen odaér a Gép.

Az elején kezdve a dolgokat tegnap este 9 után pár percel találkoztam a kispajtásokkal (Tito, Esztike, Betti, Csöme meg Maounika) a Wigwam bejáratánál. Miután a be nem vihető alkohol tartalmú dolgok elfogytak, megvettük a jegyünket (2400 Ft – szerintem ajándék) és bementünk az ekkorra már zsúfolásig telt szórakozó helyre. Ekkor még DVD-ről ment valami, de pár perc múlva kezdett az előzenekar, a Krízis.

A Krízisről a legjobb dolog, amit el tudok mondani az az, hogy nem húzták sokáig. Lenyomták a maguk 30-40 percét, aztán szép csendben elhúztak a színpadról. A kb. negyed órás átszerelés után pedig felhangzott a várva várt Carmina Burana, az örökös belépő zene.

Ami egyből feltűnt, hogy a tavalyi monumentális dobszerkó hiányzott, sokkal kisebb felszereléssel beérték. A dobok mellett viszont ott figyelt Démon, a fából faragott ember nagyságú démon szobor, élethű genitáliákkal, és a kezéből kivehető kétélű harci szekercével – amit Joe a koncert közben meg is lóbált egyszer a közönség felé.

A Gép igazi klubkoncertet adott: volt elfelejtett szöveg, a setlist a koncert közben alakult, ahogy a közönségnek meg Gabi bácsinak éppen jól esett, és jó volt látni azt, hogy így huszonsok év után is élvezettel zenélnek együtt.

Hogy negatívumot is mondjak: először is, meleg volt. Nem kicsit, hanem nagyon, valószínűleg mínusz fokokra készültek, ehelyett plusz három-négy fok volt odakinn, csendes esővel. Ez egyébként már a koncert előtt feltűnt, nem a színpad előtt összepréselődött tömeghatásról beszélek.

A másik negatívum az volt, hogy a gyors beállás vagy valami más technikai probléma miatt az egyik erősítő többször is bebúgott koncert közben. Zavaró volt, de egy klubkoncerten elfért.

Végül azt vettük észre, hogy Gabi bácsi öregszik. Ez meglátszott azon is, hogy inkább a lassabb számokat preferálták, és azon is, hogy az eljátszott régi speed metál nótákban (mint pl. a Háború gyermeke, a Vallomás vagy az Újra születnék) az eredeti, csak a Pokolgépre jellemző metronómra kiszegelt barokkos témákat Gabi bácsi kicsit leegyszerűsítve játszotta. Nem nagyon, és lehet, hogy másnak fel sem tűnt, de nekem az 1990 előtti számok, amiket jóformán az anyatejjel együtt szívtam magamba,  úgy beleégtek az idegpályáimba, hogy valószínűleg a nevemet előbb felejtem el, mint ezekből akár egy hangot is – így nem tudtam nem észrevenni az egyszerűsítéseket.

Joe viszont hatalmas formában volt. Megmutatta, hogy még mindig az egyik legnagyobb hang az országban, és olyan tartományt énekelt át, amit még egyik zenekarában sem hallottam még tőle.

Korrektül  megdolgoztak a pénzükért (na meg szemmel láthatólag élvezték is), így több, mint két és  fél órát zenéltek. A végére is inkább a fiatalok fáradtak el.

Hazafele gyorsan kaptam taxit, a többiek pedig továbbmentek Peti bácsi születésnapját megünnepelni. Neki ez úton is sok boldog születésnapot kívánok, remélem lesz még alkalmunk bepótolni ami most elmaradt.