Erődemonstráció

Újabb hét, újabb Veszprém meccs, ezúttal a Löwen ellen.

Nem túlzok, ha azt mondom, kis BL döntő volt ez. Nem csak azért mert a Löwen volt az egyetlen csapat, ami képes volt odahaza megverni a Veszprémet, nem is azét, mert a csoport első- és második helyezettje játszott egymással, és még csak nem is azért, mert a 2008-as KEK döntő ismétlődött meg. Fontos volt ez a meccs, hiszen az esetleges sikerrel már csak a Velenjét kell Veszprémben megverni (ami annyira fix meccs a két csapat erejét tekintve, hogy nem lehet kérdés) és akkor az utolsó meccstől függetlenül megvan a csoportelsőség.

A meccsre nem egyedül mentem, István sógoromat vittem lefele, kellemessé téve az utazás másfél óráját. István már akkor is sóvárogva nézte a bömös kormányát, ezért döntöttünk: visszafele ő vezet, én meg iszom.

Jóval a meccs kezdete előtt hazaértem, így be tudtam pótolni az utolsó alkalommal elmaradt családlátogatást. Otthon nem csak a szüleim vártak, hanem a húgom és a világ legelbűvölőbb – és egyben legfélénkebb – kisgyereke is, az unokaöcsém. Aki persze megint sírva fakadt, amikor meglátott.

A meccsre Istvánnal kettesben mentünk végül ki.

Ami a meccsen történt, az maga volt a csoda, a tökéletesen sikerült erődemonstráció. A Veszprém végig koncentráltan játszott, és a 2×30 perc alatt soha, egy pillanatra sem volt kétséges az, hogy ki lesz a találkozó győztese. Feljöttek ugyan a németek a hajrában 3 gólra, és ekkor bevált a kapuscsere (ami az előző meccsen nem jött be), de hiszem azt, hogy Fazekas bravúrjai nélkül is hozható lett volna a két pont. Egyszerűen ez előtt a közönség előtt ilyen fegyelmezett játékkal, mégis szinte extázisban játszva nem történhetett másként.

A végeredmény 34:30 lett. A Veszprém megmutatta, hogy akár BL győztest is avathatunk idén az Arénában. Úgy sikerült nyernie, hogy Vujin még mindig nem léphetett pályára, viszont a final 4-ban ott lesz, addigra teljesen felépül.

Hazafele ahogy megállapodtunk benne, István vezetett. A végén azt mondta, hogy idén ez volt a második legnagyobb élménye – az első az volt, amikor az unokaöcsém kimondta, hogy apa. Érzek én ebben némi túlzást, de szemmel láthatóan élvezte, hogy egy férfias játékot, egy német nagyvasat irányíthat.

Kihasználva, hogy nem kell az útra figyelnem, elbámészkodtam, majd hamarosan elnyomott a buzgóság. Pest határában ébredtem, majd alig fél óra múlva már az ágyamban lehettem.