Habanero

Teljesen véletlenül sikerült a Tescoban Habanero csilipaprikát venni. Én alapvetően szeretem az erős ízt, de ezzel úgy voltam, mint a parasztbácsi a repülőn, amikor fejtetőre állt a gép: erre fiam nem számítottam.

De hogy a konkrét sztorira rátérjek: marhahúsból készült húslevest ettünk, olyan kellemesen nagy mélytányér lett megtöltve a levessel. Mivel maga a leves egyáltalán nem volt csípős, ezért gondoltam, rakok bele egy kicsit a csilipaprikából. A paprika teljesen ártalmatlannak nézett ki, pont olyan volt, mint egy  egészséges kaliforniai paprika 1:10 méretarányú makettje. Nem néztem utána a neten ekkor még, hogy mennyire erős, de gondoltam óvatos duhaj leszek, vágtam két papírvékony szeletet belőle, kicsit összedaraboltam őket, és belekevertem a levesembe.

Az első kanálnál olyan érzésem volt, amilyen az inkvizíció foglyainak lehetett, amikor izzó piszkavasat raknak a szájukba. A pillanatnyi sokk után a nyelvem teljesen elzsibbadt, és a továbbiakban semmilyen ízt nem éreztem a csípősön kívül. Az egy tányér leves alatt kétszer kellett megállnom “pihenni”. Elkezdett az izzadtság a szemembe folyni, nem mertem a szememhez nyúlni kézzel, de mindegy volt: az izzadtságom úgy marta a szemem, mint amikor véletlenül “normális” paprikás kézzel hozzányúlok. Márti azzal túlpaprikázta a saját levesét, hogy ugyan azzal a késsel vágta fel a húst a tányérjában, amivel én a paprikát szeltem.

Szóval gyilkos dolog. Egy link a Scoville-skálára, ahol látszik, hogy a magyar erős paprikák 2500 SHU körül vannak, a Habanero pedig 100.000 és 350.000 között… Persze ezt csak utólag találtam meg :)

Szerencsére a Habanero nem hibrid fajta, magról – elvileg – szaporítható. Habanero ültetvényeket szeretnék!

4 comments to Habanero

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Powered by WP Hashcash