Március 14-re meghívót kaptam a Kovács-testvérek jóvoltából a PussyMagnet zártkörű koncertjére a Rézmál-ba. A koncert külön apropója volt, hogy a Kovács-testvérek ekkor ünnepelték összesen 58 évüket. Mivel még nem láttam őket élőben (de olvastam róluk sokat), kötelező volt elmenni. És egyáltalán nem bántam meg, hogy ott voltam.
Tovább »
Mára sikerült felrakni az összes polcot, amit terveztem: egy salgó polc-szerű polcrendszert a spájzba, és négy könyvespolcot a Rolling Stones kép helyére. A Stones kép pár hete magától jött le a falról, nem megszabadulni szerettem volna tőle, még szerencse, hogy becsúszott a kanapé mögé így se a kutyáknak, se a kanapén ülőknek nem lett semmi baja.
Tovább »
A múlt heti kavalkád után Vasárnap úgy döntöttünk, hogy túl jó idő van ahhoz, hogy ne menjünk el sehova. Első célpontnak Párkány ígérkezett, és már felöltözve majdnem elindultunk az autó felé, amikor megszólalt a telefon: itt van Teca és Ádám, elvinnék a tortaformát, ami eddig a zselés málnatortát egyben tartotta.
Tovább »
Az utolsó Veszprémben játszott csoportmeccsen a Velenjét fogadtuk. A meccs csak azért volt fontos, mert győzelem esetén az utolsó forduló idegenben játszott eredményétől függetlenül csoportelsők lehetünk.
Tovább »
Február 26 Márti örökös 18. születésnapja, most sem volt ez másképp. Az ünnep fontosságát jelzi, hogy vagy egy héttel előtte elkezdtünk készülni rá: lett lazac tartár, töltött tojás paradicsom kalapban majonéz pettyekkel (igen, GOMBA forma ), vagy három liter jófajta pálinka (most jut eszembe, maradt még belőle, töltök is egy kis vadmeggyet…), két torta (egy “hivatalos” meg egy Tecától), csabai karaj, saláták, tarjás szendvicsek, miegymás.
Tovább »
http://pannidevnull.me/
Nem tudok többet mondani, kérem kapcsolja ki.
Újabb hét, újabb Veszprém meccs, ezúttal a Löwen ellen. Tovább »
Tegnap Valentin nap alkalmából visszaköltöztünk a lakásomba – ahonnan Betty Love néhány napja kiköltözött. Persze semmi nem volt tökéletes (Mártin kijött a macska-allergia olyan szinten, hogy a száján a bőrt egy rinocérosz megirigyelte volna, a fűtés bemondta az unalmast, és egy cserép is hiányzott a tetőről, ami miatt már szerintem vagy egy hónapja ázhatott a kapcsolószekrény feletti rész, csoda hogy nem történt nagyobb baj) de mégis otthon, édes otthon.
Ja, és mindenkit sikerült átmenekíteni, nem lett baja se kutyának, se halnak, se garnélának, se virágnak, azt hiszem még a csigák is teljes létszámban jelentkeztek, de erre most nem vennék mérget.
Az EB (még mindig sírni tudnék) és az ünnepek miatti holtidő után végre újra elkezdett pezsegni a kézilabda élet, nem is akárhogy: mivel az elején többet játszottunk idegenben, most három meccs következett egyhuzamban itthon, Európa egyik legrettegettebb arénájában.
Tovább »
Az egész azzal kezdődött, hogy Márti a fejébe vette, hogy ki kell mennie Bécsbe vásárolni. Hogy miért, az számomra máig rejtély, de ő megbeszélte Móni barátnőjével, hogy megyünk, mert menni kell. Ráadásul ingyé’ van, mert Móniék kocsiját céges benzin hajtja. Hurrá. Csütörtökön Móni összetörte a kocsit (pontosabban beléjük ment hátulról valami részeg, de a végeredmény ugyan az), szóval az látszott, hogy szombaton ezzel nem megyünk sehová. Nem baj, ha már így rákészültünk, akkor menjünk el a bömbivel. Tovább »
|
|
Utolsó hozzászólások